Többször volt már részem költözésben az életem során, vagy úgyis mondhatnám, hogy nem vagyok túlságosan röghöz kötött típus. Legalábbis azokhoz viszonyítva akik a szülőhelyükön vagy -házukban élik le az életüket, vagy 1-2-szer költöznek csak életük során. Igaziból eddig úgy gondoltam, hogy nagyon alkalmazkodóképes vagyok, így gyorsan feltalálom magam az új helyeken és kitalálok új elrendezéseket. Hát lehet ez mégsem mindig így van…
Most nem is a helyszínről, hanem inkább a tárgyakról-holmikról szeretnék írni. A lakás sokkal nagyobb mint az eddigi, van tér, hely a tárgyaknak és mindezek mellett szellősség is.
Az érzéseimmel talán onnan kezdem, hogy jó pár éve vágytam egy déli fekvésű, nagy ablakos, világos, napfényes lakásban való életre. És ez most valóra vált, nagyon jól jött össze minden. Aztán ahogy közeledett az időpont, egyre feszültebb, idegesebb lettem, szerettem volna ha már minden be van rendezve és én hirtelen csak ott vagyok már az új lakásban be- és elrendezkedve. A pakolás is nagyon nehezen ment, még végig se gondoltam az egészet, hiszen épp lázasan programokat szerveztem a hosszú hétvégére… ami szerencsére nem jött össze, így hazajöttem és pakoltam 1-2 napot, de a holmiknak csak töredékét sikerült összerakni. Elnosztalgiáztam, búcsúzkodtam a régi lakástól, ahol 8 évig éltem.
Aztán jött az átpakolás, a helyszínből adódóan nem volt nehéz dolgunk, mivel az utca és a ház maradt a régi, csupán 2 ajtóval arrébb költöztünk. Majd a tárgyak áthordása után magamra maradtam a káosz közepén… nagyon kilátástalannak és reménytelennek éltem meg a helyzetet, Közben végig le voltam döbbenve, hogy mennyi tárgyat gyűjtöttem össze az évek során, és sokra közülük nincs is égető szükség. Közben nem tudtam átlátni a dolgokat, ezért legszívesebben elmenekültem volna… – és ez már ismerős érzés volt. Sokszor voltam így munkában is, vagy egyéb feladatokkal, hogy annyira lefoglalt az aggódás, hogyan fogom megcsinálni, hogy nem tudtam tenni a dolgom és haladni azokkal a tevékenységekkel, amik egyébként higgadtan könnyen elvégezhetőek lettek volna.
Aztán valahol elkezdtem és ahogy kezdtem látni a haladást egyre jobban örültem, kezdtek kibontakozni az egyes helyiségek, ahogy kerültek az új helyükre a dolgok – na jó közben azért volt hezitálás, hogy mi hol legyen és jól döntök-e, meg miért nincs olyan tároló és szekrény, mint a régi lakásban, ott sokkal jobban elfértem…
A rendrakás során figyelhettem, hogy mennyire nehezen dobok ki dolgokat, olyanokat is amiről tudom, hogy biztosan semmi szükség rá (pl. régi papírok stb.) és csak cipelem magammal… eddig is tudtam, hogy letapadós, beleragadós vagyok és sokszor nem merek az új felé lépni, mert a régihez ragaszkodom… de hogy ennyire…
Az első éjszaka is nagyon fura volt, csupa zaj, a régi lakás nagyon nyugodt, csendes volt, elszeparált a szomszédoktól is. Itt pedig hallatszott a város zaja, azonban több szomszéddal is szóba elegyedtem, ami jó érzéssel töltött el. Aztán amikor a szomszéd néni kérdezgette, hogy örülök-e, mondtam, hogy mi a furcsa és nehéz és azt válaszolta: Új életed kezdődött! Ekkor döbbentem meg, hogy tényleg itt a rég vágyott új élet, ahol kialakíthatom a környezetemet úgy, hogy kényelmesen, boldogan élhessünk és foglalkozhassak a vágyott dolgaimmal, mivel mindennek lesz helye. Aztán rájöttem arra is, hogy eddigi életemben jó néhány éve mindig erre vágytam, ilyesmi környezetre, és amikor épp megérkezhettem volna, mindig valamiért tovább álltam és nem élveztem az adott helyet, helyzetet.
Legnagyobb tanulságaim: elhatároztam, hogy folyamatosan szanálni fogok és időnként kidobom amikre nincs szükségem és igazítom a környezetem a változásokhoz, a vágyaimhoz és az aktuális életemhez, egyfajta áramlásban élve és fogadva az új dolgokat!
És amint kint úgy bent : ajánlani tudom mindenkinek hogy időnként rakjunk rendet az életünkben, poroljuk le a megrekedt dolgokat és frissítsük fel a környezetünket, magunkat és a lelkünket is!
Hírlevél feliratkozás
