“Megengedem magamnak, hogy boldogságban éljek…”

…mert járnapnyugta öröme nekem, mert jár nekem, hogy önmagam legyek… 

– méltó mottónak találtam a fent idézett Bagdi Bella dalt tegnap, amikor rég vágyott tengeri nyaralásunk során kiültem  a Sunset Deck nevű teraszra megnézni a naplementét… Aztán ahogy várakoztam, fotózgattam, hirtelen eszembe jutott, hogy egy másik helyre is mehetnék, mégpedig a kedvenc medencém partjára, aminek feszített víztükre olyan, mintha a tengerben folytatódna… – számomra ez a hely és ez a medence olyan valamit képvisel, aminek látványát mindig összekapcsoltam egy vágyott (de tudat alatt elérhetetlen) helyszínnel… és láss csodát itt ülök a partján… Na de visszatérve a dilemmához, honnan nézzem a naplementét – gondoltam ezt megírom, de azonnal jött a következő gondolat, erre mondják, hogy jó dolgában azt se tudja mit csináljon…  beindultak a régi rögzült gondolatminták, hogy szeretnék valamit, de nekem az nem lehet és ha mégis akkor pedig titokban és lopva, mert ha kiderül, akkor mások nem jó szemmel fognak rám nézni. Aztán ahogy ezen morfondíroztam,  belém hasított, hogy ez a múlt és az életet ÉLNI és ÉLVEZNI jöttünk a földre, örülni és elfogadni minden ajándékát!

Helye volt ennek a dilemmának és “Megengedem magamnak, hogy boldogságban éljek, mert jár nekem, mert jár nekem…” Ahogy ez tudatosult bennem, már a döntés is megszületett, maradok a teraszon és élveztem a lemenő nap sugarait. A ráadás pedig az volt, hogy az alkonyat által megfestett égbolt tükröződését még a medence parton is láthattam. Ha hagyjuk és értékeljük az élet apró és nagyobb csodáit és örömeit, akkor még több lesz belőle… a vonzás törvénye ebben az esetben is beigazolódott.

Bíztatok mindenkit, hogy merjen a saját vágyai, álmai nyomába eredni, mert tényleg bármi lehetséges és a bármi az bármi… Kívánom, hogy mindenkinek legyen része hasonló örömökben és felismerésekben és – Engedjétek meg magatoknak, hogy boldogságban és örömben éljetek!

A régi gondolatmintázatok lebontását segítem a TEK© kineziológia módszerével végzett tanácsadások során, aki megszabadulna a régi mintáitól, várom szeretettel!

IMG_1699

Hagyj üzenetet

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.