Itt a nyár, a beérés, a bőség hónapjai a kertekben. Érnek a gyümölcsök, roskadoznak a fák… eljött ismét a lekvárfőzés, befőzés időszaka is. Idén úgy döntöttem lazán csinálom, nem kell feltétlen mindenféle lekvár és nem kell, hogy egyféléből sok legyen, mivel van még néhány üveg tavalyról is.
Meggy az mindenképpen kell!
Bár korábbi évek emlékei éltek bennem, hogy milyen macerás a tisztítás, magozás stb. Azért elhatároztam magam és nekiláttam. Válogatás, mosás, majd jött a magozás… figyeltem arra, hogyan áll leginkább kézre a magozó, a tál amiből veszem a magos meggyet, majd ahová teszem a mag nélkülit. Ezekkel is elszórakoztam kicsit, aztán vettem észre, hogy milyen könnyedén megy, pedig a monoton dolgokat nem szoktam élvezni… figyeltem közben a testartásra, hogy ne feszítsek be sehol – ügyelve arra, hogy piros lé fröcsög, a ruhám és a bútorok se legyenek foltosak és még arra is, hogy a nap érje a lábamat, mivel imádom, amikor melengeti. Közben mindig rácsodálkoztam a gyönyörű bordó színű gyümölcsökre.
Így is eltartott jópár órát a művelet, de azt hiszem, fejlődtem, hiszen egyáltalán nem arra figyeltem, mikor végzek már… meg ilyenek, hanem inkább megtaláltam azokat a dolgokat, amiket közben élvezni tudtam, mint pl. szellő, kilátás, napsütés stb.
A számomra áhított állag eléréséhez több receptet átnéztem, így egy részét összeturmixoltam, egy részét pedig egész szemeket használva főztem meg. Az összeturmixolt keverék olyan szép színű volt, hogy gyorsan csináltam magamnak egy kis mandulatejes turmixot is belőle. Nos a lekvár is nagyon finom lett! Bár nem túl sok, ezért ma is nekilátok egy újabb körnek és a mai meditációmnak!
Ha van kedvetek Ti is próbáljátok ki, milyen így meggyezni, vagy bármilyen más apróbb gyümölccsel, ha van kedvetek megosztani, örömmel olvasom a Ti élményeiteket is!
Mert meditálni bárhol és bármikor lehet!