Sokszor meglepő, hogy mennyire hatékonyan és gyorsan oldódhatnak a gátak amik régóta fogságban tartottak

Hogyan “működik”egy kezelés nálam? – Olvasd el egy ügyfelem tapasztalatait, megéléseit! – Oldjunk fel minden blokkot, amely az álmaid megvalósítását akadályozza!

EletHarmonia_fitoterapia_kineziologia_coaching_17Egy ismerősöm, hívjuk Zsófiának, azért keresett meg, mert hónapok óta munkanélküli volt. Megbeszéltük a jelenlegi helyzetét és azt, hogy milyen munkát szeretne és hogyan dolgozna. Első alkalommal felszínre került a mostoha apja, akivel sok problémája volt, és sok negatív érzés kötődött hozzá, melyek blokkolták a munkához,  hivatáshoz kapcsolódó életterületet. Néhány gyakorlat során ezeket a blokkokat oldottuk, Zsófia pedig a saját érzéseit megváltoztatva azáltal, hogy elfogadta a nevelőapját, tudatosította, hogy a munkához kapcsolódó problémái honnan eredtek.

Megjegyzem, hogy a kezelés után nagy öröm volt megint látni, hogy milyen logikus is a világegyetem – a férfihez, (nevelő)apához fűződő érzések uralkodnak a férfi energiás életterületeken, mint amilyen jellemzően a munka területe is.

Eltelt 6 nap és levelet kaptam: “holnap megyek dolgozni” – ez aztán a látványos  változás! Végtelen hálát és örömöt éreztem azért, hogy ebben részt vehettem.

Azóta tovább dolgoztunk a témakörön és egyre szebben rajzolódik ki, hogy valójában Zsófia, mit is szeretne és hogyan képzeli el az “igazi” hivatását. Elmesélte, hogy az első kezelés utáni napok közül egyik nap, a saját érzésire hallgatva, futni indult és nem törődve az időjárás viszontagságaival, a széllel, esővel, csak szelve a métereket, egyszercsak egy hegytetőn találta magát ahonnan nagyszerű kilátás tárult elé és akkor ott ahogy lenézett, azt érezte: tényleg bármit meg tudok tenni!

EletHarmonia_fitoterapia_kineziologia_coaching_18A második kezelés során további oldásokat végeztünk és a legfelemelőbb pillanat az volt, amikor Zsófia így szólt: nagyon szeretek a gyerekkori  önmagammal találkozni! Köszönöm!

Végtelen hálát érzek, hogy mindennek részese lehetek és segíthetem ezt a folyamatot! Kíváncsian és izgatottan várom a további történéseket és egy valódi szív szerinti élet kibontakozását!

képek:

http://media-cache-c0.pinimg.com/originals/cc/b7/f2/ccb7f2f4cedf2bbdc96a96546f895ea9.jpg

              http://www.scoop.it/t/my-photo/p/3627372181/2012/12/07/flying

Hagyj üzenetet

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.