Sóvárgás – avagy a kérdezés kalandja az Access-szel

Mióta beleástam magam ebbe a nagyszerű rendszerbe (Access Consciousness), a kérdésekben levés mindennapossá vált. Annyit csak röviden, hogy nem válaszokat keresünk, hanem felteszünk egy kérdést és ezzel megnyitjuk a teret a változásnak. Írok erről hamarosan bővebben is.

Szóval volt egy szitu, amibe pár hete beleragadtam… nem tudtam továbblépni, csak körbe-körbejártam. És persze ismerős volt már régebbről is, hogy sokszor történt már ilyen vagy hasonló, hogy a gondolataimat nem tudtam máshová irányítani, csak egy adott téma körül forognak. Azért igyekeztem mindenfélével foglalatoskodni, szuper kezeléseket is kaptam, könyvet olvastam, mindegyik vitt egy-egy lépést előre és a kellemetlen érzés szűnni kezdett, engedett kicsit a fogságból, de még mindig ott volt a Zahírom…

( Zahír: arabul azt jelenti, látható, jelenlévő valami, vagy valaki, amit nem lehet nem észrevenni. Valami vagy valaki, amivel, vagy akivel ha egyszer kapcsolatba kerülünk, lassacskán elárasztja az elménket, míg végül már semmi másra nem tudunk gondolni. Ez lehet szentség, vagy őrület.  – Faubourg Saint-Péres )

És tegnap reggel félálomban jött egy újabb kérdés: mire jó ez a szituáció Nekem, mire használom?

És jött válasz is… – hogy benne tartsam magam a Sóvárgásban… – basszus. Sóvárgás – amit szeretnél, de Neked nem lehet…

Istenem, hány meg hány ilyen momentum volt az Életemben… na ez egy külön sztori lehetne… de inkább leírom azt, hogy ez után a villámcsapás szerű felismerés után milyen varázslat-hullámba kerültem.

 

Kibicikliztem a strandra, közben éreztem a bőrömön a szél és a Nap simogatását, épp szabad volt a stégen a számomra leghívogatóbb hely, ahová letáboroztam. Majd belemerültem a hűs vízbe – csodás. És közben ismét kérdeztem. Meg tudom ezt változtatni? Mi kellene ahhoz, hogy azonnal megváltozzon, tovatűnjön?

Ahogy mentem befelé a vízbe, éreztem a lábam könnyedén belesüpped az iszapba. Elképzeltem a Földdel és a természeti elemekkel való egységközösséget és úgy éreztem, mintha beleolvadnék a Mindenségbe, érzem a víz, a naptej, a szél illatát és csak bámulom a játszadozó, nyaraló embereket. Lemerülök a víz alá, élvezem.

Fenséges hattyúk sorakoznak a nádas szélén, majd átúsznak az emberek között.

Az Élet lüktet, mégis érzem a nyugalmat. Megérkeztem, megtaláltam a békémet.

 

Ha szeretnéd, hogy Veled legyek, keress meg! Szeretettel várlak, örömmel fogadlak!

 

Stáhl Gabriella

info@eletharmonia.com

Hagyj üzenetet

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.