Testet-lelket feltöltő édes álmok – vagy ez csak álom, hogy bárkinek lehet édes álma?

Milyen egyszerű házi gyógymódokat alkalmazhatunk kimerültség, vagy gyermekeink álmatlansága, alvászavara esetén?

 

EletHarmonia_fitoterapia_kineziologia_coaching_12„ A jó alvásra olyan szüksége van az embernek, mint a lélegzésre. Alvás közben kell testünknek pihenni és erőt gyűjteni a következő napra.”  Maria Treben
 
Sokan küzdenek visszatérő vagy rendszeres álmatlansággal, alvászavarokkal, melyek általában valamilyen más okra, rendellenességre vezethetők vissza. Pedig a pihentető alvás fontos kelléke annak, hogy kiegyensúlyozott, harmonikus életünk lehessen.

Voltak időszakok az életemben, amikor különböző lelki gondok, stresszes helyzetek következtében én is találkoztam az álmatlansággal méghozzá nap mint nap. Ilyenkor általában hajnalban, 4 óra körül ébredtem és a gondolataim csak pörögtek körbe-körbe, nem tudtam leállítani őket és ahogy telt az idő egyre közeledett a reggeli felkelés ideje és egyre nőtt bennem a feszültség, hogy másnap fáradt és kimerült leszek… mire visszaaludtam már kelni kellett, és nagyon nehéz volt a reggeli elindulás. Pedig ezek sokszor előrevetítő felesleges gondolatok voltak, hiszen a szervezetünk eléggé rugalmas és bölcs, hogy tudja mikor mire van szükségünk, így 1-1 rövidebb éjszaka nem okoz nagy kibillenést, kivéve ha azzal foglalkozunk, mennyire rosszul aludtunk és ezért milyen fáradtak vagyunk.

Jártam egy önismereti tanfolyamon, ahol a vezető azt mondta, hogy az ember természetes állapota, amikor este lefekszik és reggelig alszik. Hűha, ekkor eszméltem rá, hogy a kialvatlanság nem biztos, hogy természetes és egészséges dolog és tehetünk érte, hogy ne kelljen vele együtt élnünk.

Aztán az évek során sokfelé járva és sokmindent tanulva, figyelgettem az összefüggéseket és magamat az alvással, pihenéssel kapcsolatban és több összefüggésre bukkantam. Ezeket most nem is részletezném, nagyon sok tényezőről lehetne részletesebben írni, inkább szeretnék bemutatni néhány könnyen alkalmazható „házi gyógymódot”, amit bárki könnyedén használhat.

–           mindenekelőtt azt javasolom, hogy nézzünk az alvászavar mögé és találjuk meg az igazi okot (akár szervi, vagy lelki ok húzódik meg a háttérben) és próbáljuk megoldani az eredeti problémát,

–          sokszor huzamosan fennálló stresszhelyzetek állnak az alvászavar hátterében – jónéhány stresszoldó módszer ismert és elérhető, ilyenek pl. a kineziológiai vagy relaxációs, meditációs módszerek,

–          jó hatásúak a különböző hidroterápiák, melyek vízzel történő kezelést jelentenek, mint pl. a termálvizes fürdő,

–          könnyen elérhető és igazán kellemes lazítás az otthoni illóolajos fürdő, egy kád vízbe cseppentsünk 10-15 csepp illóolajat, ami lehet eukaliptusz, bazsalikom, narancsvirág, ylang-ylang, kamilla vagy levendula olaj, majd a kád vizébe merülve lazítsunk, lélegezzünk jó mélyeket és engedjük el magunkat,

–          fenti illóolajokat relaxáló masszázshoz is alkalmazhatjuk, vagy párologtatóba téve a lakás légterét megtölthetjük a kellemes, lazító illattal,

–          kerüljük az élénkítőszereket, mint a fekete tea, kávé, kóla fogyasztása,

–          gyógynövényeink is nagy segítséget nyújthatnak:

ételeink fűszerezéséhez használjunk majorannát, bazsalikomot, vagy szurokfüvet, fogyasszunk naponta gyógyteát kamilla, fodormenta, citromfű, vagy levendula, citromfű és komló keverékéből, (komlót csak esti teakeverékben fogyasszunk, mert álmosít)

ha álmatlanságunk depressziós tünetekhez is kapcsolható, akkor fogyasszunk citromfű, orbáncfű, levendula teakeveréket,

alkalmazhatunk herbapárnát is, saját kezűleg elkészítve, a fenti gyógynövényekkel töltsünk meg egy párnahuzatot és azon aludjunk éjszaka, amikor nem használjuk, tegyük aromazáró tasakba, hogy ne illanjanak el az aromák, de készen is vásárolhatunk gyógynövényüzletben –

ellenjavallatok: gyermekeknek 3 éves kor alatt nem javasolt herbapárna használata, felnőtteknek csak olyan gyógynövényből, mely nem okoz allergiás reakciókat az adott személynél,

általánosságban gyermekeknek 12 éves kor alatt nem javasolt gyógyteát adni, viszont bizonyos teákat fogyaszthatnak, pl. a nyugodt alvást segíti a kakukkfüves fürdővízben történő fürdetés.

Kívánok nyugodt, szép álmokat és pihentető, feltöltő alvást mindenkinek!

kép forrása: http://www.pinterest.com/pin/551479916840963452/

Hagyj üzenetet

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.