Utikalandozásaink motivációi

EletHarmonia_Uti_kalandozasok“Túl sokat aggódsz azon, hogy hová mész. Törődj kevesebbet azzal, hogy hova és többet azzal, hogy mész.” Avatar c. film

Távoli, messzi vagy csak szomszédos országba utazni, útra kelni, az ismert környezetet elhagyva. Sokan sokszor elhatározzuk, és megtesszük, elindulunk. Sokan azért indulnak útnak, hogy boldogulást keressenek, van aki meg van győződve róla, hogy legyőzhetetlen akadályok állnak az útjában, ha az otthoni környezetben szeretne boldogulni és ezek egy másik országban maguktól megszűnnek. Ebben részben nagy igazság van, hiszen az új környezetben, olyan sok új benyomás ér minket, minden más, a megszokottól eltérő, hogy nem tudunk foglalkozni az akadályokkal, így tudomást sem véve róluk, haladunk előre és lehetünk sikeresek abban is, amiben otthoni környezetben nem hittük volna.

Legutóbbi úti-élményeim során 2 dolog fogalmazódott meg Bennem:

-Van amikor a megszokottól távol-kerülés segít ráébredni, hogy mi is van ÖnMagunkon belül, ami mindig is ott volt, csak megfeledkeztünk róla, talán épp a megszokás miatt.

– Az utazás segíthet abban is, hogy kilépjünk a komfortzónánkból – és ha ezt meg tudjuk tenni, nem ragaszkodni az elképzeléseinkhez, minek hogy kellene lennie, akkor nagyszerű dolgokat kapunk ajándékba, észrevehetjük a pillanatokban rejlő szépséget. Elfogadjuk, befogadjuk, ami érkezik – ez maga a szépség, egység és a folyamatos tapasztalás, áramlás értéke.

Mindig jó Úton lenni, ezért ne álljunk ellen a kalandvágynak és keljünk útra, amikor csak tehetjük!

Hagyj üzenetet

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.