Észrevettétek már azt, hogy egy nap mennyit aggódtok? – Hogyan aggódjunk kevesebbet?

Természetes viselkedés a folytonos aggódás? – Lehet ezen változtatni? 

Andrew Matthews – Hallgass a szívedre c. könyvében írja:

“Az élet így működik: van egy “aggódáspiramisunk”, és a legfontosabb dolgok miatt aggódunk. Ha eltörik a lábunk, nem aggódunk a fejfájásunk miatt – míg a törött láb össze nem forr. A horkoló férjek csak addig irritálnak bennünket, míg a fürdőszoba lángokban nem áll.

Hogyan aggódjunk kevesebbet? Ismerjük fel, hogy stresszünket a fejünkben létező szabályok irányítják. Amint félreteszünk néhány szabályt, vagy megszabadulunk tőlük, rögtön nem bosszankodunk annyira, amikor az élet nem veszi figyelembe a szabályainkat.
Tudatosan eldönthetjük: “Senki nem fogja a napomat elrontani.” Kiegyezhetünk magunkkal úgy, hogy: “Arrogáns bankalkalmazottak, parkolóőrök, marcona rendőrök, citromba harapott pincérlányok nem fogják a napomat megkeseríteni!” Emlékeztessük magunkat arra, hogy a világ drámai eseményeinek tükrében egy udvariatlan pénztárossal való konfliktus nem is annyira drámai!”

Kapcsolódva Andrew Matthews idézetéhez, azt mondhatom, hogy ismerjük fel azt, hogy a fejünkben lévő gondolatok, berögzült viselkedés minták okozzák aggodalmaink nagy részét. Ha ezt felismertük, az már félsiker! De nem kell a siker felével megelégednünk, kérhetünk segítséget, pl. kineziológustól az aggódás minták, blokkok oldására vagy különböző tudatosságunkat fejlesztő módszerekhez folyamodhatunk!

Saját tapasztalatból mondhatom, hogy volt idő amikor folyamatosan aggódtam, görcsöltem különböző dolgokon… és mindig valami újon, mígnem erre valahogy ráláttam és már olyan fokú volt az aggódás, hogy azt gondoltam, lehet ez már paranoia? Aztán a kineziológiai oldások során feljöttek olyan momentumok, amik így utólag visszanézve pofonegyszerűen magyarázták, hogy miért is voltam én olyan aggódós. Tudjuk, hogy a szüleink, nagyszüleink életkörülményei kihatnak ránk, az őket követő generációkra. Az egyik legmeghatározóbb oldódásom az volt, mikor tudatosult bennem, hogy a nagyszüleim mindkét világháborút megélték, a szüleim pedig a második világháború ideje alatt születtek. Így nem csoda, hogy női vonalon elég jellemző volt az aggódás, görcsösség. Ezeket az eszemmel tudtam, de valahogy mégsem voltam rá tudatos – hiszen a kineziológiai kezelés során szembesültem azzal a történettel, amiről amúgy nem nagyon hallottam gyerekkoromban (nyilván kímélni akartak a nehézségektől, mint minden gyereket), hogy anyukám születésekor,  a nagymamám egyedül maradt 3 gyerekkel, mert a nagypapámat elvitték a háborúba… ebbe belegondolva már egyáltalán nem csodálkoztam, hogy olyan aggódós volt és azon sem, hogy anyukám is az lett és persze mi is folytattuk ezt a mintázatot.

A JÓ HÍR azonban az, hogy ahogy nekem nagy megkönnyebbülést hozott ez a felismerés, úgy segíthet bárkinek a transzgenerációs epigenetikus kineziológia módszere, akiben tudatosult, hogy sokat aggódik és szeretne ezen változtatni.

Jelentkezzetek egy személyes konzultációra és nézzünk a dolgok mélyére, mi is lapul a Ti aggodalmaitok mögött!